Digitális univerzalista tartalom- és reklámvállalat 2002 óta a márkák szolgálatában.
január 15. 15:14
Milyen ügyfélajándék lehet biztonságos egy világjárvány közepén? Digitális ügynökségként a válasz szerencsénkre kézenfekvő volt. Ezért tavaly év végén úgy döntöttünk, hogy egy sablonmentes meglepetéssel lepjük meg partnereinket és a frontvonalban dolgozó hősöket a táv-ünnepi időszakban.

2019-ben kezdtünk bele egy új hagyományba: a karácsonyi ajándékkeretünket nem csak ügyfeleinkre költjük, hanem minden évben kiválasztunk egy területet, akiknek úgy látjuk, szükségük van a támogatásunkra. 2020-ban ezt még egy csavarral toldottuk meg: azon kívül, hogy a színházak és kulturális élet fennmaradásában szerettünk volna segédkezni, nem feledkezhettünk meg az első vonalban dolgozókról sem.

Ezért döntöttünk úgy, hogy az eSzínház platformjának segítségével (ami elviszi az otthonokba a színházi előadásokat) minden ügyfelünket egy-egy virtuális színházjeggyel lepjük meg. De nem csak nekik szerettük volna egy kicsit színesebbé tenni az ünnepeket: a Szent Imre Korház dolgozóiknak is küldtünk eSzínházjegyeket, hogy azok is átélhessék a karácsony csodáját, akik szentestén is szolgálatban állnak.

Az ügyfeleinktől érkezett számtalan pozitív visszajelzés – amik közül többen kiemelték, mennyire jó ötlet volt a Szent Imre Korház dolgozóinak küldeni az ajándékjegyek egy részét – is azt igazolta, hogy adni mindig jobb, mint kapni. Ezekből meg is mutatunk most néhányat, hogy ne csak a mi szívünk olvadozzon tőlük:

  • „Ez az egyik legkirályabb ajándék, amit kaptunk!”
  • “Ez tök jó ajándék, különösen a Szent Imrés résszel!”
  • „Nagyon köszönöm! Igazán ötletes ajándék!”
  • „Nagyon kedves ez a Színházas kupon kód, és nagyon ötletes is, köszönöm!”
  • „Köszönjük ezt a nagyszerű virtuális ajándékot!”
  • „Ez nagyon szuper ajándék, köszönöm szépen!”
  • „Ez igazán kedves, és ötletes ajándék (főleg az ápolóknak adott rész)!”
  • “Jaj ez de jó, köszönöm!”
  • „Nagyon köszönöm – és nagyon eredeti az ajándék!”
Legújabb hírek
Idén is velünk száguld a Drive magazin a digitális média világában, emellett egy új feladatkörrel is bővültek tennivalóink – részletek a cikkben!
február 22. 14:20
Mielőtt tavaly év végén mi is kiraktuk volna az „ünnepi zárvatartás” táblát, megalkottuk a MOL Limo karácsonyi kampányának médiamixét és influencer stratégiáját. Legújabb case study-nkban erről mesélünk nektek. Ismerjétek meg, hogyan értük el hatékonyan a kampány célcsoportját és melyik influencerre rezonáltak legjobban a jövő Limosai.
február 03. 17:02
A 2020-as ünnepi időszakban debütált a Szökés Pretóriából című film az AMC csatornáján. Ennek az eseménynek a digitális médiakampányára kért fel minket a csatorna – és most megismerhetitek, hogyan alakítottuk ki „szökési mestertervünket”!
január 19. 16:24
Ismerj meg minket!
Dénes Video content manager